KONFERENCIA FELHÍVÁS - FELELŐS TURIZMUS

KONFERENCIA FELHÍVÁS

,,FELELŐS TURIZMUS”

 

című Nemzetközi Tudományos konferenciára

Időpont: 2016. NOVEMBER 29-30. DECEMBER 1. (KEDD-CSÜTÖRTÖK)

Helyszín: Szent István Egyetem, GAEK, 5600 BÉKÉSCSABA, BAJZA U.33.

 

A Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Békéscsabai Campusa, a Gazdasági- és Társadalomtudományi Kar, RGVI Turizmus-Vendéglátás Tanszéke és az Alapítvány a Felsőfokú Közgazdasági Képzésért  Békés Megyében tisztelettel meghívja Önt 2016. november 29. és december 1. között megrendezésre kerülő, „Felelős turizmus” címet viselő nemzetközi tudományos konferenciájára.

 

A turizmus és a turista társadalmi felelőssége egyre inkább a kutatások fókuszában lévő fontos tudományos és a gyakorlati szakembereket, a turizmussal foglalkozó oktatókat, kutatókat és magukat a turistákat is foglalkoztató, izgalmas kérdés.

A turizmus felelőssége sokrétű:

  • felelősség a fenntartható fejlődés és természeti környezet értékeinek megóvása iránt,
  • felelősség a versenyképes gazdaságért,
  • felelősség a jövedelmező szolgáltatások iránt,
  • felelősség a megélhetésért, a megfelelő életszínvonalat biztosító munkahelyekért,
  • felelősség a vidéki térségek felemelkedéséért,
  • felelősség a szellemi, tárgyi és épített örökség iránt,
  • felelősség az egyén iránt, (jóléte, egészsége, biztonsága, emberi jogai).

 

A ,,Felelős Turizmus” konferencia ezeket a kérdéseket kívánja sokrétűen megvizsgálni és az ezzel összefüggő jó gyakorlatokat bemutatni.

 

Tervezett szekciók:

  • Fenntartható fejlődés – természeti környezet – turizmus kapcsolatrendszere
  • A turizmus és a gazdaság
  • Az innovatív, felelős turisztikai termékfejlesztés
  • Turizmus – foglalkoztatás – életminőség – társadalmi hatások
  • A turizmus és a vidékfejlesztés kölcsönhatásai.
  • A turizmus szerepe az egyén életében (egészség, biztonság)
  • Idegennyelvű szekció
  • Poszter szekció

A konferencia hivatalos nyelve: magyar és angol

Az előzetes program a következő

2016. november 29.

Érkezés

 

2016. november 30.

Időpont

Téma

08.00-10.00

Regisztráció

10.00-10.10

Megnyitó és köszöntők

10.15-12.15

Plenáris ülés felkért előadókkal

12.30-14.00

Ebédszünet

14.00-15.30

Szekcióülések I.

15.30-15.45

Kávészünet

15.45-17.30

Szekcióülések II.

 

 

2016. december 1

Fakultatív program (szervezés alatt)

Elutazás

Jelentkezés:  legkésőbb 2016. október 30-ig.

Regisztráció / registration

,,Felelős Turizmus” konferencia Szervező Bizottsága:

A szervező bizottság elnöke:

A szervező bizottság tagjai:

  • Dr. Szabó Lajos DSc egyetemi tanár, (SZIE GTK)
  • Dr. Guth László CSc tanszékvezető egyetemi docens (SZIE GTK)
  • Dr. Remenyik Bulcsú PhD főiskolai tanár (BGE KVIK)
  • Dr. Gurzó Imre CSc főiskolai tanár, (SZIE GAEK)
  • Dr. Máthé Ilona dr univ. főiskolai docens (SZIE GAEK)
  • Dr. Glózik Klára PhD, adjunktus (SZIE GAEK)
  • Kölcseyné Balázs Mária, tanársegéd (SZIE GAEK)
  • Károlyi András hivatalvezető (SZIE GAEK)

A konferencia titkára:

Honlap címe:       www.gk.szie.hu

 

Konferencia díjak és költségek:

A konferencián való részvétel díja 20.000 forint, amely magába foglalja a programfüzetet, a konferenciakötetet, az ebédet és a szünetekben fogyasztható frissítőket.

A konferencián elhangzó előadások és a kiállított poszterek tudományos cikk formátumú publikációi megjelenhetnek egy lektorált, ISBN számmal ellátott konferenciakötetben.

A kötetben történő megjelenés feltétele: a cikk konferencián való előadása és a szerkesztőkhöz a jelzett határidőre történő eljuttatása. Határidő lejárta után érkező publikációk megjelentetésére szervezési-technikai okok miatt nincs lehetőség.

Konferencia előadások, publikációk

A szekcióelőadások a tervezett vitával együtt 20 percesek. Poszter bemutatáshoz a rendelkezésére álló terület: 90 cm x 100 cm.

Az előadás és poszter alapján készített anyag nyomtatott és lektorált kiadványunkban jelenik meg (ISBN számmal) magyar vagy angol nyelven. Az absztrakttal és a tanulmánnyal szemben támasztott formai követelményeket jelen felhívásunkkal együtt küldjük.

A tudományos előadás anyagát e-mail formájában legkésőbb 2016. november 14-ig kell eljuttatni a következő e-mail címre:

konferencia@gk.szie.hu

A)     Formai követelmények az előadások, poszterek összefoglalójához (absztrakt): Az absztraktok terjedelme 1200 karakternél ne legyen több, a honlapról a sablon letölthető (gk.szie.hu).

B)     Formai követelmények az angol vagy magyar nyelvű publikációkhoz: az előadásról, valamint a poszterről (összefoglalóval, táblázattal, ábrával együtt) maximum 6 oldalas anyagot szíveskedjen a letölthető minta alapján elkészíteni. A részletes formai követelményeket és a letölthető sablont a honlapunkon tesszük közzé (gk.szie.hu).

 

Regisztrációs díj befizetése:

A regisztrációs díj befizetésének határideje: 2016. november 4.

A résztvevőket kérjük, hogy a regisztrációs díjat az alábbi számlára utalják:

Számlavezető pénzintézet: OTP Bank (5600 Békéscsaba, Szent István tér 3.)

Számlatulajdonos neve: ALAPÍTVÁNY A FELSŐFOKÚ KÖZGAZDASÁGI KÉPZÉSÉRT

Számlatulajdonos székhelye, címe: H-5600 Békéscsaba, Bajza utca 33.

Bankszámlaszám: 11733003-20094186

Átutaláskor a megjegyzés rovatba kérjük feltüntetni: Turizmuskonf+ÖN_NEVE

Formai követelmények letöltése

Fontosabb határidők

Jelentkezési határidő (on-line regisztráció)

2016. október 30.

Magyar és angol nyelvű absztrakt leadási határideje

2016. október 30.

Regisztrációs díj átutalása 2016. november 4.
Végleges anyag megküldése a kötethez 2016. november 14.

A konferencia kiadvány tervezett megjelenése

2016. november 30.

Szeretettel várunk minden kedves kollégát a konferenciára!

A változtatás jogát fenntartjuk.

Békéscsaba, 2016. augusztus 1.

Üdvözlettel:

Dr. Futó Zoltán

Dr. Árpási Zoltán

mb. dékán

oktatási dékán-helyettes,
a konferencia szervező bizottságának
elnöke

 

Szervezeti egység: 
Egészségtudományi Campus (Gyula)
Gazdasági Campus (Békéscsaba)
Tessedik Campus (Szarvas)
Kategória: 
Esemény dátuma: 
szerda, 2016, november 30 - 08:00

© 2017, Szent István Egyetem, Agrár- és Gazdaságtudományi Kar, Szarvas-Békéscsaba