Kedves Hallgató!
A Szent István Egyetem és az Oktatási Hivatal közösen rendezi meg a
„Motiváció és perspektíva a kutatásban”
című szakmai programját, amelyre
2018. október 16-án
kerül sor a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar (Tessedik Campus, Szarvas) Körösparti tanácstermében.
Ha érdekel, miért fontos a felsőoktatásban a tehetséggondozás, a TDK-n való részvétel és a felkészülés a versenyre,
hogy mit, miért és hogyan kutat egy doktorandusz,
hogy miért válik egyre fontosabbá a kutatók szerepe a világban,
s hogy miért is hasznos kutatni, akkor gyere el, hallgasd meg kötetlen előadásokon első kézből a válaszokat, és tedd magad próbára a tréningen!
Célunk, hogy bemutassuk a tehetséggondozás fontosságát, a kutatói életpályát és megismertessük az oda vezető utat.
A délelőtt folyamán egyetemünk doktoranduszhallgatója, Horváth Bálint és Dr. Ribács Attila főiskolai docens, a SZIE Gazdaságtudományi Kar Kari Tehetséggondozási Tanács elnöke is előadást tartanak,
délután pedig Visztenvelt Andrea (SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar) tart tréninget „Énmárka és életpálya építése okosan” címmel.
A rendezvény részletes programja:
9.00–9.30
Regisztráció
9.30–9.45
Megnyitó
Köszöntőt mondanak:
Dr. Futó Zoltán
egyetemi docens, mb. dékán (SZIE Agrár- és Gazdaságtudományi Kar);
Kiss Dávid
A „Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” (EFOP 3.10.1-17) projekt felsőoktatási alprojektjének szakmai vezetője (OH)
9.45–10.05
Horváth Bálint tanársegéd (SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet):
Körforgás-gazdaság – egy fiatal kutatási terület egy fiatal kutató számára
10.05–10.25
Szabó P. Katalin doktorandusz (ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola):
Tanulunk-e a könyvekben igazságot? Kutatói és recenzensi életpálya az irodalomtudományban
10.25–10.40
Kávészünet
10.40–11.00
Dr. Kohus Zsolt, az EFOP 3.10.1-17 projekt témavezetője (OH):
Az agykutatáson túl
11.00–11.20
Dr. Ribács Attila főiskolai docens, a SZIE Gazdaságtudományi Kar Kari Tehetséggondozási Tanács elnöke:
A SZIE AGK Tudományos Diákköri tevékenységének bemutatása
11.20–12.30
Szünet
12.30–15.00
Tréning:
Visztenvelt Andrea tanársegéd (SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar):
Énmárka és életpálya építése okosan
Az eseményen való részvétel díjtalan. Ha Te is választ szeretnél kapni ezekre a kérdésekre, vagy csak érdekel a kutatás világa, a megjelölt téma vagy a tréning, szeretettel várunk!